A kastélyról
A Csitár felől érkező elsőként egy bal oldalon lévő, hosszú, régi építésű istálló mellett halad el. Jobboldalt a hatalmas parkban a klasszicista stílusú emeletes kastélyt láthatjuk, melyet Hubert József építész terve alapján Gróf Majláth István Géza építtette 1894-ben. A II. világháború után az államosított kastélyt úttörőüdülőként hasznosították, az 1960-as évektől Tüdőbeteg Intézetet helyeztek el benne.
A volt uradalmi központ épületeinek jelentős része még ma is látható: a kastéllyal szemben a kasznár (kulcsár-ház), az országút kanyarulatánál az intéző lakása. Állnak még a cselédházak, az istállók, az egykor a gépek javítását végző műhelyek. Az 1900-ban épült iskola két cselédháztömb között fekszik.
A gróf sokat utazott a világban, és sok mindent látott, sok mindent gyűjtött, fogékony volt a szépre. Igényesen épített kastélya mellett az akkori viszonyok között korszerű gazdasági épületeket is létesített. Hasonló igényességgel alakította ki a kastély körüli parkot, hozzáértéssel válogatta a telepítendő fafajokat. Utazásairól nemcsak műtárgyakat hozott, hanem növényeket, facsemetéket és cserjéket is. A világban szerzett tapasztalatait igyekezett itthon megvalósítani.
A park kialakításakor a fák telepítésének térbeli rendjét, a park sétaútrendszerét terv szerint végeztette. A növényállomány jelenleg is fajgazdag, bár az utóbbi évtizedekben átgondolatlanul, oda nem illő fafajokat telepítettek. A parképítésben járatlan, jó szándékú beavatkozások inkább ártottak a környezetnek. A park meglévő fái a kaukázusi szárnyasdió, a keleti luc, a török mogyoró, a juhar, a tölgy, a feketefenyő, a japán akác és a fehér akác. Az újonnan telepített fafajok közül fontosabbak a berkenyék, a bejáratnál található liliomfák és a tulipánfa.
2006 szeptemberéig a Nógrád Megyei Önkormányzat, mint működtető üzemeltetésében Tüdőszanatóriumként működött, 60 aktív és 40 krónikus ággyal. A megye új egészségügyi struktúrájának kialakítása során az intézményt funkcionálisan összevonták a Balassagyarmati Kenessey Albert Kórházzal, és a Megyei Önkormányzat az épület értékesítése mellett döntött.
Az új tulajdonos az Opinion cégcsoportba tartozó Főnix Resort Kft., aki az épületegyüttest a korábbi kastélyszanatórium újragondolásával Főnix Wellness Resortként üzemelteti.
A Majláth családról
Gróf Majláth György (III.)
Királyi főtárnokmester, majd magyar királyi udvari kancellár, országbíró, a királyi Kúria és a főrendiház elnöke, a Szt. István rend nagykeresztese.
Baranya vármegye országgyűlési követe volt, az 1839-1840-es országgyűlés után Baranya vármegye első alispánjává is megválasztották.
Ezután az országgyűlés után Baranya vármegye adminisztrátorává nevezték ki, mely állás abban az időben igen népszerűtlen volt, csupán Apponyi György gr. udvari kancellár politikai elvbarátja kedvéért fogadta el. Igyekezett távol tartani magát ettől a munkától, s ez idő alatt hat hónapon át tanulmányutat tett Európa nyugati országaiban. 1847-ben mint Baranya vármegye kinevezett főispánja az országgyűlésen megjelent, de eredménytelenül küzdött Széchenyivel együtt Kossuth ellen.
Az 1848-49-es szabadságharc viharai elől a magánéletbe vonult vissza, s az abszolutizmus idején saját gazdasági ügyeivel, társadalmi reformok, közhasznú egyletek buzgó pártolásával s tanulással foglalkozott, de azok közé tartozott, akik az akkori abszolút kormány minden csábításainak ellenálltak, hivatalt nem vállaltak.
A Bécsben tartott ún. megerősített birodalmi tanácsba való meghívást 1861-ben némi vonakodás után elfogadta ugyan, de csak azért, hogy hazája jogaiért, bátrabb és független konzervatív társaival (Dessewffy Emil gr., Sennyey Pál br., Barkóczy János gr. stb.) együtt erélyesen fellépjen, és a bécsi irányzatokkal szemben ellenzéket képezzen.
1865-ben azonban mint udvari főkancellár ismét a kormány élére állt, és az alkotmány teljes helyreállítását s a koronázást megelőző időben a magyar kérdések kedvező megoldásában eredményesen működött. Az 1867-es kiegyezés természetesen új kormány alakításához vezetett, aminek folytán Majláth a vezérlő kormányférfi szerepét az országbíró s főrendiházi elnök székével cserélte fel.
Magas műveltsége és tudományszeretete nagymértékben vonzotta a tudományos és szépirodalmi élvezetekhez. Gyakran jelen volt az Akadémia és a Kisfaludy-társaság ülésein, fő büszkeségének tartotta, hogy a Tudományos Akadémiának nemcsak igazgató, de szavazással is bíró tiszteleti tagja is volt.
1893-ban rablógyilkosok áldozata lett. Saját lakásán, a budai várban levő Batthyány-féle házban éjjel csavargók támadták meg, és hiába védekezett, megfojtották. Támadóit saját huszárja engedte be a lakásba.
Gróf Majláth István Géza
1860. január 14-én született Pécsen, Majláth György országbíró harmadik fiaként. 14 éves koráig Budán végezte tanulmányait, 1874-ben belépett a fiumei tengerészeti akadémiára. Miután elvégezte a négyéves akadémiai tanfolyamot, 1878-ban mint tengerész-hadapród ténylegesen szolgálatba lépett. Tizenhat éven át tartozott a haditengerészet kötelékéhez, és ez idő alatt különböző hadihajókon majdnem az egész világot bejárta.
1882-ben az Albrecht páncélos kazematthajón a krivoscei (dalmáciai) hadjáratban vett részt. 1889-ben a Saida korvetten teljesített szolgálatot, így egész Afrikát körülutazta. 1890-1891-ben, kilépve a haditengerészeti szolgálatból, magántanulmányutat tett a Föld körül, bejárta egész Indiát, Hátsó-India alsó részét, Jáva szigetét, Kínát és Japánt, a Sandwich-szigeteket, Észak-Amerikát, majd Anglián, Hollandián és Franciaországon át hazajött. Erről az útról, főképpen a Japánban szerzett élményekről, a magyar földrajzi társaságban felolvasást tartott. Több éven át a dunai monitorokon is szolgált, és 1893-ban az újonnan felszerelt Szamos monitor parancsnoka lett.
1894-ben Zichy Marietta grófnővel, Zichy Nándor gróf leányával házasságot kötött, a tengerészeti pályát a gazdálkodással cserélte fel, és attól kezdve Nógrád megyei birtokait maga kezelte. Az esztergomi érsekmegye nógrádi kerületében katolikus autonómiai képviselő volt. 1894-től tagja a főrendiháznak. Az 1905-ös általános választások alkalmával a szécsényi kerület pártonkívüli programmal választotta képviselőnek. Ugyanez év szeptemberében a néppárthoz csatlakozott. Az 1906. évi általános választások alkalmával ugyancsak a szécsényi kerületben – néppárti programmal – 945 szótöbbséggel megválasztották. Emellett a véderő- és az Erzsébet királyné szoborbizottság tagja.
1917-ben vállalta a Nógrád megyei főispánságot, és közhasznú munkáját itt a forradalom kitörése akadályozta csak meg, amikor is visszavonult a politikától, 1933-ban bekövetkezett haláláig nem is tért vissza a közéletbe.
Nógrádgárdonyról
Gárdony puszta a középkorban még önálló községként szerepel az összeírásokban. A források szerint temploma is volt. A török háborúk idején néptelenedett el és vált pusztává. A puszta nagy kiterjedésű határát az egymást váltó földbirtokosok csak a 18. század végén, a 19. század első felében kezdték művelés alá vonni. Jól felszerelt uradalmi központtá Mailáth István Géza gróf tette, aki 1894-ben, házasság révén jutott Gárdony pusztához. A puszta neve 1912-ig Gárdony (a középkorban Gárdon), 1912-től 1956-ig Majláthgárdony, 1956-tól Nógrádgárdony. A 18. században az évenkénti szülések száma alapján 20-25 családnál több nem lakhatott Gárdonyban.
1880-ban Zichy Nándor (felesége Zichy Lívia) vásárolta meg az akkor már munkaeszközökkel is jól ellátott gazdaságot. Alig másfél évtized múlva új tulajdonosa lett Gárdony pusztának. Zichy Nándor leányát, Mariettát, Székhelyi Gróf Majláth István Géza feleségül vette 1894-ben. Majláth Géza a Torkos család számára – Ybl Miklós terve alapján – épített földszintes kastélyt részben lebontatta, részben átalakította, helyére Hubert József építész terve szerint egyemeletes neoreneszánsz stílusú épületet emeltetett. A gárdonyi gazdaságot új cselédházakkal bővítette, modernebb gazdasági eszközöket szerzett be, generátorral fejlesztett árammal látta el a pusztán lévő épületeket.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint Majláth Géza nem fejletlen gazdaságot vett át 1894-ben elődeitől. Torkos Mihály 1853-ban, egy fiatal, Egerben született tiszttartót alkalmazott Gárdony pusztán, aki a gazdálkodás mindennapi munkáját irányította. A marcali plébánián őrzött anyakönyvek szerint munkaerőben sem volt hiány. 1870-1880 között több mint ötven családfő dolgozott a gárdonyi uradalomban. Ezek közül 30 fő béres, 15 fő kocsis, 6 fő juhász, 4 fő kerülő munkakörben dolgozott. A cselédek névsorában már csitáriak is voltak, akik az ősi föld fölaprózódása miatt jutottak erre a sorsra. A faluból legtöbben a Csikány, Sebők, Pénzes családokból szegődtek cselédnek. Az alkalmazottak többsége Rimóc, Varsány, Sipek, Kelecsény településekről költözött a pusztára. Voltak olyanok is, akik korábbi lakóhelyüknek Csalomiát, Csesztvét, Herencsényt, Bercelt, Alsósztregovát jelölték.
A II. világháború után a megszűnt uradalmak földjeinek egy részét a falu és a puszta szegényebb családjai között osztották ki, majd az 1950-ben megalakult termelőszövetkezet lett a puszta tulajdonosa.